CSEPEL KERÉKPÁROK 2013

KERÉKPÁR SZAKÜZLET ÉS ALKATRÉSZBOLT BUDAPEST-KISPEST

schwinn_bannerclassic2012.jpg
 A KERÉKPÁRGYÁRTÁS KEZDETEITŐL,  NAPJAINKIG
varsa_2.jpg

   

CÉGTÖRTÉNET

A Csepel kerékpárgyár jogutódja, a Schwinn-Csepel Zrt. ma Magyarországon az egyetlen olyan cég, amely teljes körű kerékpárgyártást folytat. Az 1928-ban Weiss Manfréd által alapított gyár az államosítást követően a Csepel Művek részeként működött tovább, és gyártotta a sokak által jól ismert Csepel bicikliket.

A rendszerváltást követően a gyárat elsőként privatizálták, majd több tulajdonosváltást követően, végül biztos anyagi háttérrel rendelkező szakmai befektetők kezébe, magyar tulajdonba került. Így garantálva vevőinknek a tradicionális Csepel kerékpárok gyártását is, a már megszokott kiváló minőségben, innovatív körülmények között.

Az egykori klasszikus biciklik egy része, mára ugyan némileg átalakultak, természetesen a kor igényeinek megfelelően, ám továbbra is készül néhány, a korabeli formákat felidéző darab is. Emellett számos „modern” bicikli is gyártósorra kerül, például a közkedvelt trekking, mountain bike és országúti versenykerékpár. Jelenleg több mint 50 fajta biciklit gyártunk Csepelen, és minden évben újabb öt-tíz típus jelenik meg a boltokban.

A kerékpárok a hagyományosan kiterjedt szakkereskedői hálózaton keresztül juthatnak el a vásárlókhoz.Lényeges, hogy az évek óta felhalmozott tapasztalatunkat kamatoztatjuk a mindennapi igénybevételnek kitett biciklik gyártása során, így készülnek például a Magyar Posta, Határőrség, MOL kerékpárjai.

Cégünk szeretne a biciklikhez teljes körű szolgáltatást nyújtani, ezért működtet egy kiváló szakemberekből álló szervizhálózatot, illetve biztosítja termékeihez az állandó alkatrészellátást. Hogy hiánytalan legyen árukínálatunk, az otthoni testedzéshez fitness gépeket ajánlunk, és azoknak, akik nem akarnak lemondani a természetjárásról, de a könnyített mozgást kedvelik, javasoljuk az elektromos kerékpár kollekciónkat! 

Célok:

  • A környezetkímélő közlekedést nem csak hazánkban, hanem nemzetközi viszonylatban is népszerűsíteni, minél több olyan rendezvényen jelen lenni, amelynek küldetése a hagyományos, családcentrikus értékrendszer szükségletének kialakítása.
  • Emellett feladatunknak tekintjük a tömegsport támogatását is. Szeretnénk, ha az emberek életmódjukat némileg megváltoztatnák, ha javulna az emberek egészségi állapota, fizikai erőnléte, melyhez cégünk minőségi kerékpárokat készít, kedvező áron, hogy minden korosztálynak lehetővé tegye a biciklizés feledhetetlen élményét.

 

 

 

 

 

 

  innen------

Budapest szmogtérképe Budapest - időjárás előrejelzés
Budapest szmogtérképe Időjárás előrejelzés

 

ikliut_kerekparos_terkepbudapestkerekparsavbringasav_mozgasvilag-105311.jpg

 http://www.mozgasvilag.hu/budapesti-kerekparut-terkep/ 

   

Flag Counter

 

idáig---------

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 14
Heti: 78
Havi: 365
Össz.: 134 175

Látogatottság növelés
Oldal: SCHWINN CSEPEL
CSEPEL KERÉKPÁROK 2013 - © 2008 - 2024 - schwinn-kispest.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »